Vilnius Gediminas sugárút
Gediminas sugárút
A város bemutatását a Gediminas sugárúttal (Gedimino prospektas) kezdem. A litvánok szerint a város legfontosabb útja, hiszen a közigazgatás legfontosabb épületei is itt találhatók.
Keleti irány |
Nyugati irány |
Valamikor villamos is járt ezen az úton, egy sinpárral, ma már jelentős része "lakó, pihenő övezet" kresz táblával védett.
A sugárút tervezésénél a központon végigfutó nyílegyenes út, az óvárost a Neris folyó túlpartján elterülő városrésszel, Žvėrynas-al köti össze.
1836-tól a történelmi változásoknak megfelelően több nevet viselt - Szent György, Mickiewicz (lengyel megszállás), Hitler (náci megszállás), Sztálin, Lenin (szovjet időszak) - de a sugárút megnevezés maradt.
A Katedrális tértől elindulva láthatjuk a Sąjūdis (Mozgalom) székházát. A Mozgalom a rendszerváltó, a szovjet függőséget megdöntő párt volt Litvániában (1989).
A GO9 mellett befordulva a Kudirkos téren találjuk magunkat, ahol nem Petőfi szobra áll, de pont úgy néz ki és pont olyan fontos a livánoknak. Ő a tér névadója.
.
A szemközti oldalon, álló ház aljában működő kávéház portálján keresztül a legnagyobb hidegben is nézhetjük a Katedrálist és a Harangtornyot.
Egy kicsit távolabb, az Odminiu tér mellett a Kempinski szállót láthatjuk. Ezt turistáknak nem ajánlanám, de a köztársasági elnököknek nagyon megfelel.
Ha elindulunk az utcán, a jobb oldalon a Litván Tudományos Akadémia (Tanács) épülete emelkedik.
A szemközti oldalon egy sportbolt előtti padot csodálhatjuk meg, amely gördeszkákból készült. Bár még nem láttam senkit rajta ülni, de a lehetőség mindenkinek adott (azóta láttam egy szelfiző párt).
A pad ma már nem létezik, a bolt helyén egy ékszerüzlet nyílt 2019 dec. |
De ez a páros szobor (egy kapu két oldalán megismétlődó ) még megtalálható
(Pánsípozó, vagy törökézt nyaló medvék?)
Nem sokkal mellette a Litván Nemzeti Dráma színház bejáratát találjuk.
Felújítás alatt, jelenleg nem látható 2019. |
A következő épület a Litván Nemzeti Bank, aminek a sarkán a Litván Pénzmúzeumba mehetünk be, ahol a Litvániában kiadott és használt pénzgyűjteménnyel találkozhatunk.
Magyar vonatkozás!
Érdemes betérni a Pénzmúzeumba, van néhány magyar vonatkozású emlékük is:
1./ a legnagyobb címletű forgalomba hozott bankjegy egy magyar százmillió B-pengős bankjegy,
2./ illetve rendelkeznek egy másik magyar bankjeggyel is, ez a már ki nem bocsátott egymilliárd B pengős. Talán ismeretes, hogy a forint 1946. augusztus 1-jén váltotta fel az elértéktelenedett pengőt, így ezt a bankjegycímletet ugyan kinyomtatták, de forgalomba már nem hozták.
Szemben a hatalmas épületegyüttessel egy különleges kávézó található, a KACIU KAVINE, azaz a macskás kávézó, ahol az állatbarátok macskák társaságában ihatják kávéjukat, ehetik süteményüket.
Ha megkávéztunk és megsimogattuk az összes macskát, máris sétálhatunk tovább. A kávézótól nem messze találunk egy Whiski shopot, és sörfőzdét, amibe a látvány miatt érdemes benézni.
Nemsokára a Posta monumentális épülete tűnik fel, majd ezt követi a GO9 bevásárlóközpont, amely valóban a város központjában van.
Ha képeslapot feladtuk és bevásároltunk a H&M-ben a JNBY-ben, LINDEX-ben , a RIMI-ben és sorolhatnám, érdemes benézni a posta és a GO9 közötti utcába (Šv. Jurgio utca), ahol kiülős, teraszos éttermek, kávézók várnak ránk. .
A GO9 mellett befordulva a Kudirkos téren találjuk magunkat, ahol nem Petőfi szobra áll, de pont úgy néz ki és pont olyan fontos a livánoknak. Ő a tér névadója.
.
A tér azért fontos, mert a végében a Litván Köztársaság Kormányának épülete található. Az országban 14 minisztérium működik, néhány a Gedimino sugárúton.
A tér alatt melygarázs várja az autósokat,. A kormányépülethez kapcsolódik a Kongresszusi terem és nem messze tőle az Operaház gigantikus fekete teteje néz le ránk. Az Operaházat úgy építették, hogy a város valammenyi kilátó pontjától szembetűnjön, de szerintem elcsúfítja a város képét.
A térrel szemben a Novotel épülete emelkedik a házak fölé.
Ennél a pontnál álljunk meg egy pillanatra, ugyanis a sugárút eddig bejárt része minden nap 19 és 04 óra között, valamint vasár- és ünnepnap egész nap sétáló utcává alakul. Sok jelentősége nincs, de el kell fogadni.
Ezek mellett a sugárút helyt ad a különböző vásároknak, például a Kázmérka napon (a város búcsuja), de több egyéb esemény kapcsán. Ilyenkor kirakodóvásár van az úton, akár az egész hosszában elfoglalva.
Egy ünnepi forgatag
Ennél a pontnál álljunk meg egy pillanatra, ugyanis a sugárút eddig bejárt része minden nap 19 és 04 óra között, valamint vasár- és ünnepnap egész nap sétáló utcává alakul. Sok jelentősége nincs, de el kell fogadni.
Ezek mellett a sugárút helyt ad a különböző vásároknak, például a Kázmérka napon (a város búcsuja), de több egyéb esemény kapcsán. Ilyenkor kirakodóvásár van az úton, akár az egész hosszában elfoglalva.
Átlagos hétköznap |
Egy ünnepi forgatag
Ha szerencsés időben érkezünk a városba, akkor belekeveredve egy ilyen forgatagba, kinyithatjuk a pénztárcát. A vásárokon számlát nem adnak, de valahogy megoldják az ÁFA behajtást.
De menjünk tovább a sugárúton.
Az utat keresztező legfontosabb csomóponthoz értünk. Mivel a sugárúton nincs tömegközlekedés, a trolik és buszok itt keresztezik az utat. Ha egy autós jól megnézi a képet, látható, hogy a főút nem keresztezi egyenesen az utat, ezért nincs jelzőlámpa, csak kavar. A gyalogosé az elsőbbség a négy zebrán, aztán a főút, aztán a kanyarodás (le-fel a főútvonalon), a csuklós busz pedig elfoglalja a teljes kereszkedősét az "S" irányváltás miatt.
De mi gyalog megyünk. Egyébként a keresztező Jogailos utcában van a Magyar Nagykövetség irodája
A továbbiakban egy pár perc, csak a házakat kell nézni, minden egyéb hozzáfűzni való nélkül, addig, amíg el nem jutunk a minisztériumokig.
Következik a Billiárd club. De menjünk tovább.
Sétánk lassan a végére ér, már látszik a Neris folyó túlpartja, de még tartogat meglepetéseket az utca.
Sárkányölő szent György szobor |
Néhány minisztérium és egyéb hivatali épület
A hivatalok között a Litván Kisszinház épülete bújik meg.
De van itt a Casinó is.
Közben látjuk, hogy a homlokzat felújítása folyamatosan megy, hiszen mégiscsak egy frekventált úton vagyunk. A homlokzatok valóban szépen újulnak, de belső udvarokban néhol rettenetes állapotok vannak. A felújított épület sem illeszkedik az utca hanglatába.
A jó események után a borzalmas időket idéző épület látható az utcában.
A fellebviteli bíróság épülete, amely fasiszta és a szovjet elnyomás rettegett idejében jelentős szerephez jutott. Az emlékeket a házban található, köznyelven KGB múzeum őrzi. A népírtás áldozatainak múzeuma (Genocido Auku Muziejus) 1992 óta működik, látható benne a dokumentumokon kívül a pincebörtön, az elkülönítők, a lehalgató telefonközpont, és egy ma is álló fal a Gestapo időkből.
Bíróság épülete,
|
A Bíróság épületével szemben a Lukiškių aikštė (tér) terül el.
A tér a város legnagyobb tere, amelyet több középület vesz körül,így a már említett fellebbviteli bíróság, a Pénzügyminisztérium, a Külügyminisztérium, a , a Zene- és Színházakadémia, a Szent Jakab-templom és a Szent Phillip-templom, a korábbi Szent Jakab-kórházi Dominikai Kolostor.
A tér történelmi háttere borzalmakkal teli. A téren, amely a város széle volt eredetileg a litván tatárok fából készült Lukiskes mecsete és sírkertje volt. Majd a köznyelv csak "akasztott ember" térnek nevezte, mert 1844-ben vilnius kormányzóját felakasztották itt,
majd 1863-ban a "januári felkelés" irányítóit végezték ki nyilvánosan.
Tisztelet azoknak, akik harcoltak Litvániáért
A tér kövére helyezett emléktábla
A szovjet időszak alatt a teret Leninről nevezték el, és egészen a függetlenségig Lenin szobor díszítette.
A téren tartanak megemlékezéseket, de különböző egyéb programoknak is helyt ad. A karácsonyi időszakhoz kapcsolódóan éppen készítik a jégpályát.
De itt van Vytauto Kerrnagio, híres litván zenész emlékműve is.
Evezzünk szebb vizekre, a következő látványos épület a szemközti oldalon a Színház és Zeneművészeti Akadémia.
Ha tovább sétálunk egy új épületet látunk (átadva 2019 őszén) melynek 5. emeleti teraszáról csodálatos kilátás van a belvárosra.
A Spanyol Nagykövetség ebben az épületben található |
Ezután nézelődjünk az épületek között, lakóházak, melyek homlokzata, vagy egy-egy apró momentuma lehet érdekes.
Felirat a szovjet időkből |
Egy pékség |
Jobbra két nagy épület hívja fel magára a figyelmet. Az első a Litván Nemzeti Könyvtár.
A képen éppen diákok tüntetnek a könyvtár lépcsőjénél (2018. 11.29.). |
Az első Nemzeti Könyvtárat 1919-ben alapították egy kaunasi könyvesboltban, majd 1963-ban került át Vilniusba. A könyvtárat az első litván könyv írójáról Martynas Mažvydas-ról nevezték el.
De nem lehet meg egy város piramis nélkül. A könyvtár melletti téren álló piramis Litvánia történetét jeleníti meg. Európa térképen a nemzet három nagyhatalmi területét és a mai területét mutatja meg.
A piramis mellett a másik oldaon a Litván Parlament, a Lituvos Republikos Seimas épülete terül el.
Megjegyezném, mint érdekességet, hogy a tér alatt a város egyik nagyforgalmú útjának alagutja található.
A parlament épülete nem túl, szép, a kor építészeti stílusának megfelelő, 1982 óta áll.
Már a TV torony bemutatásánál utaltam 1991 december 13-ra, amelynek nyomai a parlament épülete előtt is láthatók.
A Litván Legfelsőbb Tanács 1990-ben deklarálta Litvánia függetlenségét a Szovjetúniótol, azonban a a két ország között élesedő helyzet miatt 1991 december 11-én Szovjet haderők szállták meg az országot, megbénítva a litván propagandát. Ennek hatására december 13-án halálos áldozatokkal járó összetűzés alakult ki a barikádok két oldalán álló szovjet fegyveresek és többé-kevésbé fegyvertelen litván hazafiak között.
Az egyik barikádnak határát maradványait láthatjuk a Sejm épülete körül.
Az előtérben lévő kő a barikád vonalát jelzi. |
A barikád betontömjei |
Ezzel a történettel értünk az út végére, a Neris partjára.
A hid ami átvezet a Neris túlsó partjára, de ez egy másik bejegyzés lesz.
Emlékeztetőül néhány villanás a sugárútról.
Szent Kristóf szobor (Vilnius védőszentje) |
Karácsonyi fényben |
Az optikus kutyája |
Muge |
Video a sugárútról
A megjelent blogok
A városról megjelent bejegyzéseim
A városról megjelent bejegyzéseim
Érdemes betérni a Pénzmúzeumba, van néhány magyar vonatkozású emlékük is:
VálaszTörlés1./ a legnagyobb címletű forgalomba hozott bankjegy egy magyar "százmillió B-pengő" bankjegy, 2./ illetve rendelkeznek egy másik magyar bankjeggyel is, ez a már ki nem bocsátott "egymilliárd b-pengő". Mint tudják, a forint 1946. augusztus 1-jén váltotta fel az elértéktelenedett pengőt, így ezt a bankjegycímletet ugyan kinyomtatták, de forgalomba már nem hozták.